Giovanni Agnelli politikában kivívott hatalma odáig nőtt, hogy ő és a markában tartott lobbycsoport sikeresen akadályoz meg egy sor törvénytervezet, mint például az állami vasúttársaság az ország vasúthálózatának és a vonatok gyártására vonatkozó monopólium kialakulását. A Fiat részt vesz hajógyárak őpítésében is, sőt, megmagyarázhatatlan módon kitúrja az Alfa Romeot (amely azóta a Fiat csoport tagja), mint főkivitelezőt egyes állami megrendelések során.  

A növekedés azonban nem volt problémamentes: a gyártási részlegnél akadozott a kerék, amely egészen odáig fajult, hogy a Hadügyminisztérium kénytelen volt az "ellenséges" Ford-hoz fordulni 3000 katonai teherautó leszállítására vonatkozó megrendeléssel, amelyek Etiópa megszállásához voltak szükségesek. A Fiat csak nagy nehézségek és jelentős késedelem után volt képes másik 5000 katonai teherautó előállítására, ráadásul komoly összegű kártérítés fizetésére is kötelezték őket a késedelem és a minőségi kivetnivalók fennállása miatt.

Ha a gyártás akadozott is, a Fiat, mint birodalom, virágzott. új területekre léptek be, Veneto tartományban cement - és műanyaggyárakat építettek.

1937-re a Fiatnál immár 50.000 munkás dolgozott.  

1937-es Alfa Romeo modell

Giovanni Agnelli radikális döntései - velünk vagy nélkülünk, középút nélkül - meghozták gyümölcsüket. Mussolini  újonnan hozott rendeletei gyakorlatilag teljesen ellehetetlenítették a versenytársakat.  Nyíltan üzen a Ford vezetőségének, hogy nyugodtan felhagyhatnak az olasz piacra való belépéssel való további próbálkozással.

A Fiat - részben talán kimutatva háláját Mussolini felé a politikai támogatásért - végre valahára piacra dobja a Fiat Balilla-t, az első Fiat népautót, valamint elkészülnek a "littorine"-nek becézett népvonatok is.

Mussolini 1932-es gyárlátogatása már nagyban különbözik az első alkalomtól. A munkásokat nyíltan a Duce fogadására és ünneplésére  rendelték az aznapi munka helyett, Giovanni Agnelli fia pedig fasiszta egyenruhában állt a pódiumon. Azt követően, hogy Mussolini éppen néhány nappal azelőtt jóváhagyta, hogy a Fiat katonai járműveket szállítson  Törökországba, Görögországba és Argentínába, felhívta Agnelli figyelmét, hogy ideje, hogy az belépjen a fasiszta pártba is, aminek Agnelli - ha nem is túl nagy lelkesedéssel - de eleget tesz. 

Folyt köv!

A fasiszta "főpapok" tovább folytatták a Fiat ellenes harcukat, abszurd módon éppen az imperialista Ford (tehát a külföldi tőke) Olaszországban való térnyerésének érdekében. Costanzo Ciano ismét levélben figyelmezteti Mussolinit miszerint a Fiat, munkásai érdekeit figyelmen kívül hagyva munkaidőt és következésképpen fizetést csökkent.

A Fiat (vagyis Agnelli) mindeközben további védőintézkedések meghozatalát sürgette a külföldi konkurencia visszaszorítása érdekében, máskülönben "kénytelenek lettek volna további megszorító intézkedések meghozatalára, amelyek elsősorban a munkaidőt és a fizetéseket érintették volna". 

A Fiat lobby eredménye az lett, hogy a külföldi autókra és alkatrészekre kirótt védővámokat 130%-kal növelték. 

Hogy ez elég volt-e Agnellinek a rohamos növekedés megindulásához? Tartsatok velünk a következő részben is!

A Fordnak sem könnyű a piacra lépés. Milánói nagyiparosokból, befektetőkből, de főleg magasrangú politikusokból (vagy ezek keveréke:-) álló lobby állt a hátuk mögött. Az egyik kulcsfigura az az Costanzo Ciano volt, akinek fia, Galeazzo vette feleségül Benito Mussolini lányát, Edda-t és akinek azt ìgérték, hogy szülővérosában, Livornoban fog épülni az egyik Ford gyár. 

A lobby jól végezte munkáját. Az egyre gyakoribb műszaki problémák, valamint az a tény, hogy a Fiat képtelen volt "olcsón gyártani", egyébként is kisebb krìzisbe vitték a Céget. A nemzetközi kereskedelem világszintű fellendülése is egyértelművé tette, hogy a Fiat nem sokáig tarthatja meg monopóliumát Olaszországban.

Agnelli viszont Mussolini patriotizmusára játszott, aki minden külföldi termék Itáliába való behozatalában a nemzeti érzelmek megsértését látta. A Duce végül bezáratja  aford már megnyìlt, trieszti telephelyét és kizavarja az amerikaiakat, mondván, az amerikai veszteségeket akarták csak az európai terjeszkedéssel fedezni. A Fiat részvényesek természetesen nagy örömmel fogadták a Duce döntését. Nem sokkal később ugyanerre a sorsra jutott a General Motors is Mussolinivel szemben. 

Nemsokára folytatjuk!

Ez az időszak Agnelli számára a fociról és a családról szól. Rohamos léptékkel növekedő sajtó - ipari - és pénzügyi birodalmában a vezető pozìciókba egytől egyig rokonait nevezi ki, biztosìtva ezáltal a "Cég" családi jellegét. Minden köztünk marad... Ő volt az, aki a Futballjátékosoknak először fizetett csillagászati összegeket a játékukért. Ekkor kezdenek külföldi játékosok is helyt kapni az olasz csapatokban (persze elsősorban a Juventus-nál..), pont Agnelli ügyeskedései által (eddig ugyanis törvény tiltotta a külföldiek az olasz bajnokságban való részvételét). 

1929-ben azonban néhány problémával kell szembenéznie a Fiat birodalomnak. Akadozik a szekér külföldön. A Ford ráadásul nemcsak négyszer annyit fizet a munkásainak, mint a Fiat, de emellett hozzájuk képest negyedáron is kìnálja az autóit. Franciaország, aki eddig a Fiat legnagyobb külföldi partnere volt, 25%-ról 60%-ra emeli a behozatali vámot. A francia export gyakorlatilag ezzel megszűnt. A Fiat bevòtelei 1929 òs 1931 között a felére csökkentek. 

A veszély a Ford az olasz piacra való belépésével csak fokozódik. Erről szól majd a következő rész, tartsatok velünk!!

Ford, 1929

De Vecchi Szomáliába való kinevezése után Mussolini Giovanni Agnellit a királyság Szenátorává nevezi ki. Mussolini Torinóba való látogatásakor azért Agnelli megtette a szükséges óvintézkedéseket a gyárban és kihirdette: "Mussolini látogatását három módon fogadhatják:

"1. lehet tapsolni 2. lehet csendben maradni 3. lehet távol maradni. Az első kettő közül választhatnak."

Ugyanakkor Agnelli saját magát Mussolini támogatójának, de antifasisztának titulálja. Szenátori szerepében (és Mussolini embereinek segìtségével - köztük a zsidó származáső de fasiszta Aldo Finzi - tovább növeli befolyását a közéletben és további az ellenzéktől elkobzott sajtótermékeket vesz tulajdonába.

Mindeközben Agnelli a sport terén is terjeszkedni kezd és ráteszi kezét a torinói Juventus futballcsapatára, elnyerve ezzel a köznép támogatását és igazodva a római császárok által követett szabályhoz: Panem et circenses: A népnek kenyér kell és cirkusz. 

Giovanni Agnelli az elsők között volt, aki jókivánságait és gratulációját küldte Benito Mussolininek, annak hatalomra kerülése előtt 3 nappal, 1922. október 28-án (Mussolini azután több, mint 20 évig, 1943. július 25-ig ált az olasz kormány élén). Agnelli jól taktikázott a legmagasabb körökben keresve kapcsolatokat.

A fordulópontot a Lingotto-i gyár elkészülése és az ünnepélyes felavatása jelentette 1922-ben, amelyre Agnelli hivatalos meghìvót küldött Mussolininek, az pedig elfogadta a meghìvást.

A Céget a Nemzeti Fasiszta Pártban (amely 1925-től kezdődően az egyetlen párt volt) néhányan az "imperialista és kapitalista hatalmak oalszországi képviselőjeként" látták, ezeket a hangokat Mussolini azonban rövid úton elhallgattatta (Cesare Maria De Vecchi, akkori államtitkár-helyettest például Torinóból egészen az akkor olasz ellenőrzés alatt álló Szomáliáig "zavarta", ahol kormányzóvá nevezte ki). 

Folyt köv. 

A fasizmus születésétől keződően egészen 1943. július 25-ig a Fiat "fekete inget" hordott. A második világháború kezdetekor az Agnelli befolyása alá tartozó sajtókiadványok (mostanra jópár), nyìltan kiálltak Mussolini mellett. A fegyverkezés alat valamint a háború folyamán a kolosszális mennyiségű megrendeléseknek köszönhetően a Fiat kis helyi vállalkozásból - ahogy most mondanánk - multinacionális céggé nőtte ki magát. 

Hogy hogyan is ment végbe ez a radikális változás, a következő részben kezdjük elmesélni. 

A mérleghamisìtásos botrány után a Fiat teljes vezetése lemondott, az egyetlen maradó éppen Giovanni Agnelli volt, akit a cég folyamatos működésének fenntartása érdekében ideiglenesen ügyvezetőnek neveztek ki. A per során Agnelli védelmére kelt az Ügyészségel szemben az akkori igazságügyi miniszter, Vittorio Emanuele Orlando, mondván, hogy az eset „negatìvan befolyásolja a helyi ipar egyik legfontosabb képviselőjét, amely az egész olasz gazdaság nemes képviselője”. Az Agnelliéket védő ügyvédcsoport tervei szerint a per éveken át húzódott, mìg a közvélemény figyelmét el nem vonta a küszöbön álló háború veszélye, valamint az olasz seregek Lìbiában aratott győzelme (amelyet mellesleg a sajtó egyöntetűleg  a Fiat által gyártott és a hadsereg rendelkezésére bocsájtott hadijárművek szereplésének tulajdonìtotta.  Agnelli és társai felmentő ìtéletéről szinte szó sem esett, az egyetlen felelősségre vont tulajdonos Scarfiotti volt.

A háború során a Fiat aktìvan részt vett a hadsereg ellátásában: fegyverek, hajók és hadijárművek kerülnek ki a Fiat gyárból, valamint megkezdődik a külföldi piacokra való belépés is. Agnelli megbìzottai bejárják egész Európát és cégeket alapìtanak egyelőre szénexport és hasonló fedőtevékenységek cìmével. A háború végére Agnelli megszerzi a többségi tulajdont a Fiatnál, 55%-os részvénycsomaggal a kezében.

Folyt. köv.

Vittorio Emanuele Orlando

1907. július 7-i olasz tőzsdekrach a Fiat részvényeket is kis időre a szőnyeg alá söpörte, de mint később kiderült, a mélyrepülés csak átmeneti volt sőt, a részvények többségét birtokló triónak csak kedvezett, megerősìtette ugyanis a  vezetést a kezükben. 

A La Stampa kormánypárti lap eközben feljelentést tett a Cégnél az eredeti tulajdonosok ellen történt "összeesküvés" miatt és 1908. június 23-án megindul az eljárás Giovanni Agnelli ellen törvényellenes összeesküvés, tőzsdei manipuláció és a társaság pénzügyi mérlegének manipulációja miatt. Természetesen a 2 cimbora és üzlettárs, Damevino és Scarfiotti is részesei az eljárásnak.

A vádak súlyosak, az ügyészség szerint a 3 tulajdonostárs a Fiat-nál kialakult pénzügyi válságot gonosz cselszövésekre használták fel az alapìtó tagok kifúrása céljával az alábbi akciókon keresztül:

1. Hamis hìreket terjesztettek a Cégről és a Cégben, miszerint az Egyesült Államoktól hatalmas mennyiségi megbìzások érkeztek.

2. A részvényesek becsapása nagyösszegű osztalékok fizetése által, amelyet nem a Cég tényleges vagyonából, hanem többmilliós hitelből fizettek ki. 

3. Hamis pénzügyi mérlegek bemutatása a részvényeseknek.

Az esetnek óriási volt a visszhangja, de senki nem került sem letartótatásra, sem bármilyen büntetés nem született. Hogy Giovani Agnelli az egészből hogyan jött ki győztesként, a következő részből megtudjátok.