Feléled az ellenzék

2013.05.31. 11:05

Hogy Mussolini 1939-es látogatása alkalmából a Fiat munkásai nyíltan ellenszegültek, annak is jele volt, hogy ebben az időszakban kezdett formálódni a szervezett ellenzék, akik már szembe mertek szállni a fsizmus képvislőivel. A munkásosztály, azon belül is a Fiat dolgozói, azok maradtak, akik mindig is voltak: szocialisták és meggyőződéses kommunisták. 

A munkásosztály és a vezetőség azonban távol álltak egymástól, ez egyrészt érthető is: Agnelli feladata a Cég hosszútávú sikereinek biztosítása volt, ez pedig politikai játszmákon keresztül valósulhatott meg. A Fiat a háború kezdetéi katonai járműveket szállított Franciaországnak, Görögországnak, emellett jó kapcsolatot tartott fenn nemcsak németekkel, hanem az európai kommunistákkal is. A háború alatt Agnelli kiállt a munkásai mellett, akik a háború évei alatt folyamatos munkabeszüntetésekkel és töntetésekkel fejezték ki nemtetszésüket a fasiszta diktatúra ellen. A feszültséget Agnelli béremelésekkel, prémiumok osztásával próbálta enyhíteni, bár tudta, hogy ezek csak átmeneti megoldásnak számíthatnak.

Folyt köv.  

fiat-antifascisti-258

A bejegyzés trackback címe:

https://fiatlegenda.blog.hu/api/trackback/id/tr835337242

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása